Ez a könyv olyan, mint apró részletenként, szálanként felépülő emlékek pókhálója. Szép és kegyetlen, rengeteg apró titkot rejt. Védelmi háló, de éppúgy benne van minden támadás és elszakadás nyoma. És a hálóban elveszett, régi kincsek állandó keresése, feltárása.

A por éppúgy megpihen rajta/benne, mint a reggeli harmat. Kincs a pillanat, a megélt valóság minden egyes fonala, amelyet Birtalan Ferenc hajszálpontosan ábrázol és helyez a pókháló megfelelő pontjába. Az előzőekhez hasonlóan ebben a kötetben is nagyon fontos az idő. A különféle múltsíkok állandó váltakoztatása.

A tegnapi vásárlás pillanataitól és a csepeli jelentől óriás léptekkel, behunyt szemmel való visszatérés a gyerekkor filmkockái közé (Lakótelepi hajnal, Jacola, Sínek, kamillák). Állandó és éles váltásokkal
profán és szent, májusi virágillatok és koszlott, sáros utcák között (Álomkimaradás, Erkélyjelenet, Para-fázis). Mint a Mátrix című versben is, megélt és éppen megélendő valóságok között ugrál az ember, és közben belepusztul a tudatba, hogy rossz valóságba zárva találja magát, aztán jön a legnyomasztóbb, legfélelmetesebb gondolat: „innen már nem fogok hazajutni sosem”. De ki dönthetné el, melyik valóság volt a legnagyobb illúzió? A lét kihasználtsága a kérdés, hogy hogyan tudunk élni azzal, amink van. Mennyire vigyázunk a boldogságunkra, tudunk-e harcolni az idővel?

Ki tud-e fosztani kincseinkből? A költő foggalkörömmel harcol a kincsek fennmaradásáért, habár csupán egy vékonyka pókfonaton függve, szorongva, a semmi fölött egyensúlyozva kényszerül tartani az idő súlyát: „…simogatlak, hozzád szólok / a virágok arcodat sírják / jön a nagy vigéc kikapcsol / sínek közt nyíló kamillák”. A súly a halál és annak igazán soha el nem fogadása. Birtalan mindig résen van: szemmel tartja, nem fordít hátat neki, akkor sem, amikor „beleizzaszt a sötétségbe a nemléttől való iszony”. Közben folyamatosan kutat, hogy múltja alapján végre megértse jelenkori önmagát, válaszokat adjon saját kérdéseire: „mégis felelni kell / nem érdekelve mit hisz el / mire biccent / felelni kell”. Útitársa a szerelem, amibe még mindig kamaszként szerelmes, aminek fénye élesen a halál szemébe világít. Ami nélkül a költő csak „részeg rózsaárva”, ami, ha nincs, nem marad más, mint „üvegmadársikoly”, „hajnalhaláldal”. Mindezt varázslatosan egyszerű nyelvi szépségű, tiszta, rímes-ritmusos dalokba vagy szabadversekbe tölti, melyekből nem maradhat ki a fricska, az odamondás a társadalomkritika sem (Megbocsátó, Olvasónapló, Létellenőr).

A fajsúlyos és megrendítő versek mellett van bőven ironikus humorú, könnyeden szórakoztató, szinte zenei darab is (Ragtime). Birtalan Ferenc megint valami nagyformátumú, sokszínűen egyedi világot alkotott. Könyvének nem csupán az irodalmi piedesztálon, hanem leginkább a mi polcunkon a helye.

Ár: 1500 Ft